Már 2300 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Személyes információk:

Bakács TiborBakács Tibor Settenkedő (Veszprém, 1959. szeptember 29. –) magyar újságíró, kritikus.



Szakmai előmenetel:

Bakács Tibor a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. 1979-1981 között járt a pécsi Jogtudományi Egyetemre, de 1981-ben otthagyta jogi tanulmányait, és a fővárosba költözött.

 

Az ELTE magyar-történelem-esztétika szakjaira iratkozott be. 1986-ban szerzett diplomát. 1986-1989 közt a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hallgatója volt. 1989 óta újságíróként dolgozik. Pályafutását a Magyar Televíziónál kezdte, ezt követően a Magyar Narancs kulturális rovatát vezette 1991-1996 között, majd a Wanted magazin rovatvezetője volt 1996-2000 között. 10 éven át szervezte a Mediawave összművészeti fesztivált.

 

Később az Élet és Irodalom (1996-2004), a Tilos Rádió (1990) és a Magyar Független Film Szövetség (1996), a MOL magazin munkatársa, a Westel Találkozások magazin főszerkesztő-helyettese. 2003 őszétől a TV 2 Megasztár című tehetségkutató show-jának zsűritagja volt. Jelenleg rendszeresen publikál az ELLE magazinban, a Nap TV és a Klubrádió műsorvezetőjeként dolgozik.



Egyéb tudnivalók:

Bakács Tibor és a szalámilopás

2011-ben lopás miatt eljárás indult ellene: a budakeszi Tescóból 2011. február 4-én eltulajdonított egy több mint kétezer forint értékű téliszalámit, mellyel a zsebében megpróbált kisétálni az üzletből, ám a biztonsági rendszer hangjelzése lebuktatta. A zéró tolerancia elvét követve eljárás is indult az újságíró-kritikus ellen, tettéért maximum 60 napos elzárásra vagy pénzbüntetésre számíthat. A lopás miatt a Klubrádió felfüggesztette műsorát. Saját bevallása szerint azért lopott, mert éhes volt és nem volt pénze ennivalóra.



Kapcsolódó információ:

Bakács Tibor Settenkedő - Wikipédia


A szócikkhez társított címkék:
megasztár , tv2

Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 



Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia