Már 2297 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!

  2009-09-30 13:51:44

A Gemius méri a török online piacot
 

A mára 21 országban jelen lévő nemzetközi piackutató cég, a Gemius, megnyerve az IAB Törökország által meghirdetett tendert, megszerezte a kizárólagos jogot a török internetes közönség mérésére és elemzésére. A tenderen a Gemius-nak sikerült legyőznie két legjelentősebb versenytársát, a Nielsen-t és a comScore-t, teljesítve ezáltal az egyik legjelentősebb célkitűzését ebben az évben.

A török IAB 2009. június 25-én, sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan a döntést.

Levent Erden, a török IAB elnöke kiemelte, elsődleges céljuk, hogy méltányos részesedést hasítsanak ki a reklámköltésből a következő évben, valamint hozzátette: „Az online közönségmérés az egyik legfontosabb eszköz, hogy még gyorsabban fejlődjön az interaktív piac Törökországban. A nyertes cég kiválasztása rendkívüli gondossággal történt. Minden jelentősebb szereplőt meghívtunk a tenderen való részvételre, majd a kezdeti hét jelentkező vállalatot háromra szűkítettük. A Gemiusra hatékony módszertanának köszönhetően esett a végső választás, illetve azért, mert ő volt képes sikerrel megfelelni a piac elvárásainak.”

Az IPSOS KMG-val együttműködve, a Gemius elindítja online közönségmérését, a gemiusAudience-t. A Gemius a know-how-t, a módszertant, illetve az állandó fejlesztést biztosítja, míg az IPSOS KMG az ügyfélszolgálatért és technikai támogatásért lesz felelős.

“Rendkívül boldog vagyok, hogy bevezethettük a legfejlettebb, hibrid közönségmérési módszertant Törökországban. Az IAB Törökország egy nagyon jelentős lépést tett a kutatás kiválasztása által, mely nagyon hasznos lesz a piac számára, hiszen ezáltal olyan szakértelemre fog szert tenni, ami mind a fejlődő, mind a fejlett piacokról származó tapasztalatokat magában foglalja. Meg vagyok győződve arról, hogy az online közönségmérés beindítása nagyon gyors növekedést fog generálni a török internetes piac, és online költés terén.” - mondta Filip Pieczyński a Gemius SA alelnöke

A gemiusAudience kutatás, ami Törökországban bevezetésre került, ötvözi az offline alapkutatást, a weboldal-központú, valamint a felhasználó-központú méréseket. A felhasználó-központú mérések információt nyújtanak a webhelyek, online alkalmazások és szolgáltatások internetezők általi használatáról. Ennek megvalósítását egy reprezentatív panel biztosítja, amelynek tagjai hozzájárultak, hogy részt vegyenek a kutatásban. A weboldal-központú mérések adatokat szolgáltatnak mintegy 200, a kutatásban részt vevő weboldal forgalmáról. Az offline alapkutatást, amely tartalmazza az internetes populáció demográfiai jellemzőit, az IPSOS KMG biztosítja.

A Gemius együtt fog működni továbbá az IAB Törökországgal a török internetes piac továbbképzésében. A vállalat tréningeket fog biztosítani a gemiusAudience és gemiusTraffic (weboldalak valós idejű forgalomelemzése) módszertanának bemutatására, valamint a statisztikák elemzésével és az adatok interpretálásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal kapcsolatban.

A Gemius 1999-ben lett megalapítva Lengyelországban. Az elmúlt 9 évben a Gemius Európa-szerte terjeszkedett, különleges hangsúlyt fektetve a közép-kelet-európai régióra, Skandináviára, és a nyugati piacokra, mint Ausztria és az Egyesült Királyság.

A Gemius-ról

A Gemius a legnagyobb online kutatóintézet Európában. A cég a kezdetektől fogva az internetes piackutatás elkötelezett híve. Üzleti tevékenységben a Gemius a hitelességre, a minőségre és a pontosságra helyezi a fő hangsúlyt, ezáltal válhatott Európa legnagyobb online piackutatójává 5 évnél rövidebb idő alatt. A Gemius S.A. széles körben folytat internetes kutatásokat jelentős márkaneveket forgalmazó megbízók számára regionálisan. A Gemius adatokat szolgáltat az internet-felhasználók weboldal-használati szokásairól (gemiusTraffic), az internetező közönség szociodemográfiai jellemzőiről (gemiusProfile), az online hirdetési kampányok hatékonyságáról (gemiusEffect). A Gemius gemiusAudience elnevezésű kutatása online hirdetési „valutaként” szolgál egész Európában, ahol az online hirdetési piacot szabályozó bizottságokkal, és más piaci szereplőkkel együttműködésben a Gemius pontos, kiváló minőségű adatokat nyújt az internetező közönségről a médiatervezők, vásárlók, tartalomszolgáltatók számára.

Az Ipsos KMG-ről

Az Ipsos KMG, amely az Ipsos, a világ egyik vezető piackutató vállalatának partnere, széleskörű szolgáltatást nyújt mind a tanácsadás, az ügyfél és munkatársi elégedettség vizsgálatok, a marketing-, média-, és közvélemény-kutatás, valamint jövőtervezés területén. Munkatársait a Török Statisztikai Hivatalból elcsábítva, és ezáltal az ország legkompetensebb kutatócsapatát kialakítva az IPSOS KMG fejlett megoldásokat kínál köszönhetően a tapasztalt kutató kollégáknak és fejlett kutatási módszereknek. Ezen megoldások a vállalatok életének bármely szakaszában képesek segítséget nyújtani, a kezdeti kreatív lépésektől kezdve egészen a márka-, szolgáltatás-, termékfejlesztésig. Az Ipsos KMG szorosan együttműködik következő területekről érkező ügyfeleivel: FMCG, kiskereskedelem, tartós fogyasztási cikkek, szépségápolás, műszaki területek, pénzügy, autóipar, média és turizmus.


  2008-10-20 17:05:32

Rendhagyó médiakísérlet: közös wiki-cikket írt négy neves újságíró


Mészáros Antónia (mtv), Borókai Gábor (Heti Válasz), Galambos Márton (Antagon blog és Figyelő) és Nagy József (Zoom.hu). Korábban csupán az volt a közös bennük, hogy mindnyájan újságírók, idén ősztől azonban van egy másik közös pont is az életükben: együtt jegyzik a Médiapédia.hu oldalon az első hazai wiki-cikket „Újságíróként fogok nyugdíjba menni, avagy kihalás előtti faj az újságíró?” címen.

A Neo Interactive digitális ügynökség content-divíziója különleges kísérletsorozatot indított. Különböző szerzők által közösen írt és így az alkotás alatt folyamatosan változó cikkeket publikál az általa működtetett Médiapédia marketing és média tudásbázis oldalon. A kísérlet célja, hogy egy új, a technológia által biztosított kommunikációs formát – azaz a wiki-cikk írást - próbáljon ki a gyakorlatban. A megoldás a Wikipédiához hasonló közösen szerkeszthető, ún. wiki-típusú oldalak adta lehetőségekből indul ki, ám egyúttal tovább fejleszti az ilyen site-okra eddig jellemző enciklopédia jellegű szócikkeket, mint megjelenési formát.

A kísérletsorozat első darabja az újságírással foglalkozik. A szervezők a cikkhez olyan szerzőket kértek fel, akik az újságírás különböző területein jeles szakemberek: televíziós szerkesztő-műsorvezetőt, hetilap főszerkesztőt, a médiával foglalkozó blog szerzőjeként is ismert újságírót, illetve internetes portál főszerkesztőjét. Az ő közös tudásuk, véleményük végeredménye már olvasható a Médiapédián, de az oldalra rendszeresen ellátogatók végigkövethették, hogy az elmúlt hetekben hogyan fejlődött, alakult az első hazai wiki-cikk: http://mediapedia.hu/temakor/wiki-cikk

Hasonló wiki-szerzeményre külföldön már több kísérlet is volt, aminek keretében például végeredményében közös novellát írtak a résztvevők. A Neo Interactive további wiki-cikkeket tervez publikálni a Médiapédián, melyek közül a következő a kreativitással, kreatívügynökségi kérdésekkel, problémákkal fog foglalkozni, és elismert kreatívszakemberek jegyzik.

A Médiapédiáról:


A több mint egy éve működő weboldal ötlete a Wikipédia, az online közösség által társadalmi munkában szerkesztett enciklopédia koncepcióján alapszik, de annál mégis több akar lenni: hiteles szakmai tudástár, amelyben a tartalom folyamatosan ellenőrzött, így megbízható forrás, segítség azoknak, akik tanulják a médiaszakmát, és azoknak is, akik már évek óta művelik azt. Az itt hozzáférhető tudás a felhasználók számára teljesen ingyenes, hiszen a tudás önkéntes megosztásán alapul. Szerepe szerint a neo mindehhez az oldal motorján kívül a technikai felügyeletet és a szakmai koordinációt is biztosítja. A kezdeményezés elismertségét jelzi az is, hogy több hazai szakmai szervezet és médium támogatja az oldal működését. Cím: mediapedia.hu

További információ: info@mediapedia.hu





Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia