Az analóg jel egy folyamatosan változó jel idő és amplitúdó szerint egyaránt. Leginkább abban különbözik a digitális jeltől, hogy az apró ingadozásoknak, hullámzásoknak is van jelentésük.
Az analóg kifejezést többnyire elektronikus értelemben használják, bár mechanikai, pneumatikus, hidraulikus és más rendszerek is használhatnak analóg jeleket. Az "analóg" szó az ok és a következmény közötti analógiára utal. Gyakorlati értelemben véve ez az analógia vonatkozhat például a feszültség be és a feszültség ki, áram be és áram ki, hang be és frekvencia ki párosokra. Az analóg jel a közvetítő eszköz valamilyen tulajdonságát használja ki a jel információtartalmának továbbításához. Például a barométer mutatójának forgása révén vagyunk képesek a megfelelő jel nyomásra vonatkozó információtartalmát megjeleníteni. Elektronikus értelemben a leginkább használt tulajdonság az, hogy a feszültségváltozást szorosan követi a frekvencia, az áramerősség és a töltés megváltozása. Bármely információ, amit egy analóg jel szállít, gyakran egy fizikai jelenség mérhető változásának kifejeződése. Ilyen például a hang, a fény, a hőmérséklet, a hely, a nyomás. Ennek megvalósításához a jel valamilyen jelátalakítón megy keresztül.
Az analóg jelfeldolgozásnak a legnagyobb hátránya az, hogy minden rendszerben létrejönnek véletlenszerű változások, úgynevezett rendszerzajok. Amikor az analóg módon rögzített információt újra és újra lemásolják, vagy nagy távolságokra továbbítják, ezek a véletlenszerű, nem kontrollálható változások válnak uralkodóvá és jelentős mértékben torzítják az analóg jelet. Elektromos analóg jeleknél ezek az adatveszteségek csökkenthetők árnyékolással, jó minőségű összekötettésekkel, és különböző kábeltípusokkal, mint például a koax kábel.
Forrás: Wikipédia