Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Megalakulásuk: 2008. augusztus, magyar elektronikus zenei együttes, produceri formáció. Compact Disco- magyar elektronikus együttes és zenei produceri kvartett

 

Tagjai:

Lotfi Behnam - groovok, effektek

Pál Gábor - billentyűs hangszerek

Walkó Csaba - ének

 

  • 2005-ban találkozott először a három zenész.
  • 2008-ban megalakultak, és 2009 márciusáig dalokat írtak, hangszereltek.
  • 2009-ben készült el első albumuk, aminek a címe Steroid lett.
  • 2010 januárjától koncerteznek, Magyarországon, Erdélyben. Első videoklipjük címe I'm in love, ami számos magyar slágerlistának az első 10 helyezett között volt.
  • 2010-ben Fonogram díjra jelölték Őket „Az év elektronikus zenei produkciója” kategóriában, majd ebben az évben az Otto-díjra is jelölték ,,Az év felfedezettje" kategóriában.
  • 2010 novemberében Sándor Attila basszusgitáros is a zenekar tagja lett, 2012-ig.
  • Az I'm in love számuk számos slágerlistára felkerült, mint a brit Buzz Chartra, a svájci Swiss DJ Chartsra...
  • 2010 végén elkezdtek második lemezükön dolgozni, ami 2011 május 14-én jelent meg.
  • 2011-ben újra Fonogram díjra jelölik, ahol "Az év hazai elektronikus zenei produkciója" kategóriában nyertek.
  • 2011-es Antropos.hu díjat is megnyerték.
  • 2012. május 26-án Magyarországot képviselték a Bakuban, Azerbaijanban levő Euróviziós Dalfesztiválon, ahol a 24. helyen végeztek, 19 ponttal.

 








Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta