Személyes információk:
Csézi Erzsébet, művésznevén Csézy, 1979. október 9-én született énekesnő.
Mezőkövesden született és nőtt fel. Kis Jankó Bori leszármazottja, vagyis a leghíresebb matyó népművész dinasztia tagja. Édesanyja énektanár. Az általános iskolát Mezőkövesden végezte, majd Miskolcon a Zeneművészeti Főiskolát, operatanszakon. 2007-ben Budapesten diplomázott énekművészként és kamaraművészként.
Közben családja hagyományait folytatta. Kitanulta a mesterséget és 2001-ben Japánban az Európa Kiállításon ő képviselte Magyarországot és a matyó kultúrát. Egy hónapig mutatta be hogy készülnek a matyó kézimunkák.
Szakmai előmenetel:
Konzervatóriumi pályatársaival világversenyt nyert Spanyolországban. Itt polifon és helyi baszk folklórokkal szórakoztatta a közönséget, de profi operaénekesek is felfigyeltek rá. Csézynek azonban más tervei voltak és a popszakmában akart nyomot hagyni maga után.
2007-ben megjelent Szívverés című albuma. Több nagy név is közreműködött az albumon, mint pl.: Harmath Szabolcs, Rakonczai Viktor, Czomba Imre, Menyhárt János, Szabó Ági, Valla Attila, Miklós Tibor, stb.
2008-ban a Szívverés című dallal megnyerte az Eurovíziós Dalverseny Magyar Televízió által rendezett hazai döntőjét, ami miatt képviselhette az országot a belgrádi versenyen. A 19. helyen végzett.
Szabő Győző párja a Nagy duett című műsorban, 2013-ban a Tv2-n
Videoklipjei
- 2007 - Általad vagyok
- 2008 - Candlelight
- 2009 - Csak egy nő
- 2010 - Mama
- 2010 - Láthatatlan híd
- 2011 - Ez az otthonunk
- 2012 - Fáj még