Már 2296 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Személyes információk:

 

 

 

 

 

 

Déri Zsolt

 

A magyar zenei újságírás meghatározó egyénisége
Az Est.hu zenei rovatának alapítója, volt szerkesztője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Szakmai előmenetel:

Tanulmányok:

  • 1996-ban Szegeden a József Attila Tudományegyetemen diplomázott francia nyelv és művelődéstörténet szakon. Az egyetem évei alatt egy-egy szemesztert végzett az Université de Reims, valamint a University of Bradford hallgatójaként.


Korábbi munkahelyek:

  • 1988-tól foglalkozik újságírással.
  • Írt az Alterock, a Blikk, a szegedi Délmagyarország, a Filmvilág, a Filmkultúra, a Képes Újság, a Magyar Narancs, a Népszabadság, a VOLT, valamint a Wanted című folyóiratokba, főként zenei, filmes, valamint egyéb kulturális témájú cikkeket.
  • 1996-2000 között részt vett a Wanted szerkesztésében.
  • 1992-2007 között állandó közreműködő volt a Rockújság című zenei műsorban, illetve annak utódműsoraiban, a Petőfi Rádióban.
  • 2000-2003 a Pesti Est könnyűzenei rovatának főmunkatársa.
  • 2000-2009 az Est.hu (a Pesti Est internetes verziója) könnyűzenei rovatának [szerkesztő]?je, [rovatvezető]?je, valamint fő szerzője.
  • Jelenleg szabadúszóként ír kulturális cikkeket, kritikákat, és állást keres.
     

Szakmai díj:

  • 2001 – VOLTfolió Kulturális Médiadíj, újságíró kategóriában
     

 



Egyéb tudnivalók:

  • 1995-től a budapesti Titanic Filmfesztivál szervezőgárdájának állandó tagja
  • 2003 – a Kontroll című mozifilm konzultánsa (a film honlapjának és DVD-kiadásának elkészítésében is).
  • 2006 – Fordítóként vett részt az „1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című könyv magyar változatának elkészítésében.
  • 2008 – Társszerzőként vett részt a „303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című könyv megírásában.
     

Interjúlistáján többek között a következő ismert személyek szerepelnek:

 

Patti Smith, Laurie Anderson, Marianne Faithfull, Suzanne Vega, Sinéad O'Connor, Björk, Tanita Tikaram, Alanis Morissette, Emilíana Torrini, Melanie C (Spice Girls), Julee Cruise (Twin Peaks), David Bowie, Iggy Pop, Lou Reed, John Cale, Jonathan Richman, David Byrne, Willy DeVille, Jean Michel Jarre, Manu Chao, Jovanotti, Rufus Wainwright, Jamie Cullum, Edwyn Collins, Roni Size, Slash (Guns N' Roses), Nick Mason (Pink Floyd), Ray Manzarek (The Doors), Vince Clarke (Depeche Mode, Yazoo, Erasure), Serj Tankian (System Of A Down), a Nine Inch Nails, a Radiohead, az R.E.M., a Stone Roses, a Primal Scream, az Oasis, a Blur, a Pulp, a Suede, a Supergrass, a Charlatans, a Cornershop, a Placebo, a Muse, a Noir Désir, a Cardigans, a Hives, a Strokes, a Killers, a Franz Ferdinand, a Razorlight, Kooks, a Kasabian, a Mercury Rev, a Morphine, az MGMT, a Scissor Sisters, a Tears For Fears, az Echo & The Bunnymen, a Prefab Sprout, a Church, a Maroon 5, a Fun Lovin’ Criminals, a Bloodhound Gang, a Green Day, a Weezer, a Dandy Warhols, a Garbage, a Slipknot, a Danzig, az At The Drive-In, a Skunk Anansie, a Therapy?, a Darkness, a Rammstein, a Massive Attack, a Prodigy, a Chemical Brothers, a Stereo MC's, a Faithless, a Basement Jaxx, a GusGus, a Röyksopp, a Moloko, a Nouvelle Vague, Jeanne Moreau, Juliette Lewis, Colin Firth, Oliver Stone, Peter Greenaway, Volker Schlöndorff, Terry Gilliam, Alex Cox, Curtis Hanson, Atom Egoyan, Hal Hartley, Leos Carax, Todd Haynes, Mathieu Kassovitz, Larry Clark, Anton Corbijn, Jonathan Glazer, Michel Gondry, Jonas Akerlund, Henri Alekan, valamint Peter Blake angol képzőművész (a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című Beatles-lemez borítótervezője).
 

 



Kapcsolódó információ:

e-mail: deri.zsolt123@gmail.com

 

www.emasa.hu/cikk.php?id=5312

www.emasa.hu/cikk.php?id=5487

www.quart.hu/cikk.php?id=3796

www.kreativ.hu/cikk.php?id=24440

Hirdetés


Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia