Személyes információk:
Született: 1989. október 19-én, Budapesten. énekesnő
Szakmai előmenetel:
- Édesapja Janicsák István, a Zizi Labor együttes tagja, sokszor eljárt fellépéseire.
- Több tehetségkutató nyertese, de a 2007-es Csillag születikben láthatta először a közönség, ahol a középdöntőig jutott.
- A műsor után megalapította a Pop&Roll nevű formációt, a Spigiboyal együtt énekelte a Besame Mucho című dal új verzióját, a Nickelodeon csatorna ajánlatára Ő énekelte fel a Tök éretlenek nyitódalát, és Ő volt Emma Roberts magyar énekhangja.
- 2010-ben elindult az X-Faktor tehetségkutatón, ahol a mentora Geszti Péter lett. 4. helyig jutott.
- Első lemeze Az első X címmel jelent meg, amely 10 dalt tartalmazott az élő X-Faktorból. A lemez 2011 elején az első volt a Mahasz Top 40 albumeladási listáján, platinalemez lett.
- Saját, debütáló albuma Veca világa címmel jelent meg 2011-ben, ami a Mahasz lista 2. helyére jutott.
- 2011 májusában Kovács Ákossal duettet énekelt lemezbemutató koncertén.
- 2011 augusztusában jelent meg második CD-je, ami két hét alatt első lett a Mahasz slágerlistáján.
- 2011 augusztusában forgatta a Kék angyal és a Labirintus című dal videoklipjét, amiket 2011. szeptember 16-án mutattak be.
- 2011. november 6-án koncertet adott a Papp László Sportarénában.
- 2012. június 2-án debütált Ez az a perc című duettje Kocsis Tiborral.
- 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjében az Új generáció című dallal indult. A dal saját szerzeménye, ami egy társadalmi problémát boncolgat, mi szerint mi az ami fontos a múltunkból, hogy magunkkal vigyük, hogy építsük vele a jövőt. A fő motívumot egy ősi hangszer, a tekerőlant adja, és megjelenik egy templomi jellegű kórus is, ami bebizonyítja, hogy a régi és az új zenét is lehet ötvözni. Hisz benne, hogy a generációs különbséget áthidalhatóak, hogy van mit tanulnunk a felmenőinktől, ahogyan mi is taníthatunk Nekik újat.
Dalai:
- Szeretek élni
- Pillangó
- Fekete,szürke és fehér
- Emlékezz rám
- Szenvedély
- Éjszaka,holdfény
- A test törvénye
- Boldog,új világ
- Háború
- Nagyon vad
- Hajnali fény
- Halvány árnyék
- Labirintus
- Menny és pokol
- Maradj kicsit még
- Édes otthon
- Kék angyal
- Don't Wait(a magyar változat: Nox-Álom már)
- Shadow(Halvány árnyék angolul)
- Ez az a perc (duett Kocsis Tiborral)
- Új generáció
Pop & roll együttesével:
- Withot you
- Unforgettable
- Say yeah
Díjai:
- 2011: Bravo Otto díj – az év női előadója
- 2011: Glamour - Women Of The Year - A legszebb hajú sztár
- 2011: Nők Lapja & Nők Lapja Café - Az évtized nője zene kategóriában
- 2011: Budakeszi ifjúsága díj
- 2012: Transilvanian Music Awards: (magyarországi előadók) Az év legjobb női hangja
- 2012: Glamour - Women Of The Year - Az év énekesnője
- 2012: Ballantine's - Fonogram Különdíj - Az év énekesnője
Kislemezek/Videoklipek
- 2011 - Kék Angyal
- 2011 - Labirintus
- 2011 - Érintő (Kovács Ákos közreműködik Janicsák Veca)
- 2012 - Szeretek Élni (Remixek) - EP
- 2012 - Szeretek élni
- 2012 - Kék angyal közönségklip (DJ Sterbinszky remix)
- 2012 - Szenvedély