Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Személyes információk:

Karinthy-gyűrűs humorista, író és forgatókönyvíró, előadó, főszerkesztő, konferanszié, a hazai stand-up comedy egyik megteremtője.
A rádiókabaré egykori állandó szerzője, előadója, a Comedy Central ex-főszerkesztője. A Dumaszínház vezetője, tanácsadója, nem mellékesen tulajdonosa.

 

1976-ban született Budapesten. 2000-ben jogi diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt már az HBO „Mennyi?! Harminc!” című műsorában szerepelt, 1998-ban a Magyar Rádió humorfesztiválját szerzői kategóriában nyerte meg. Háttérembereként dolgozott többek között Friderikusz Sándor „Meglepő és mulatságos”, „Osztálytalálkozó” és „Fantasztikus Európa” című műsoraiban, Fábry Sándor Esti Showderében, vagy Hajós András „Késő Este Hajós Andrással” című showműsorában. 2006-ban a humorfesztivál szerkesztője és szóvivője. A Godot Dumaszínház egyik alapítója, főszerkesztője. A 2008-ban induló Comedy Central tévécsatornánál előbb főszerkesztő, majd programigazgatói feladatokat látott el 2012-ig. Forgatókönyvíróként olyan filmekben működött közre, mint az „Egy szoknya, egy nadrág”, a „Buhera mátrix”, a „Papírkutyák és a Szuperbojz”, valamint a „Munkaügyek” című sorozat.



Szakmai előmenetel:

  • 2003. november – jelenleg is: Dumaszínház – tulajdonos, vezető
  • 2008. február – 2012. április: Comedy Central (Viacom) – főszerkesztő, programigazgató

Tanulmányok:

  • 1995-2000: Eötvös Loránd Tudományegyetem – jogi doktor (JD), Tanulmányi jog
  • 1991-1995: Eötvös József Gimnázium

Díjak:

  • Előttünk a XXI. század pályázat (Magyar Rádió) díja (1998)
  • Magyar Rádió Humorfesztiváljának szerzői első díja (1998)
  • Magyar Újságírók Országos Szövetsége Flekk díja (2000)
  • Banánhéj rövidfilm-fesztivál Ezüst banán díj (2000)
  • Magyar Rádió Bonbon díja (2001, 2002, 2003, 2004, 2005)
  • Open Film Festival Best OFF képzőművészeti film fődíja, a „Szerezz a bátyádnak örömet” c. filmért (2001)
  • Open Film Festival Off levele „Az ember, akit kihagytak” c. filmért (2001)
  • Karinthy-gyűrű (2004) Gyűrű-beszéd








Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta