Már 2300 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Márkafelépítés:

Történet

Negyven évvel azután, hogy 1948-ban Richard és Maurice McDonald megnyitották átalakított gyorséttermüket San Bernardinóban (Kalifornia), Budapesten, a Régiposta utcában is kitárta kapuit az első McDonald’s étterem. A McDonald’s éleslátását és igényességét dicséri, hogy két évvel később megnyitotta a világ egyik legszebb McDonald’s éttermeként nyilvántartott egységét a Nyugati pályaudvarnál. Még ugyanebben az évben átadta első vidéki éttermét Győrött, majd egy esztendővel később Óbudán a nagyközönség „birtokba vehette” az első magyarországi McDrive-ot.

A cég fejlesztési politikájára – no meg a gazdasági környezet kedvező változására – jellemző, hogy 1997-ben már minden 50 ezer fővárosi lakosra jutott egy McDonald’s. A vállalat azonban a gyorséttermi piac legnagyobb szereplőjeként sem feledkezett meg az egyik – az alapítója által megfogalmazott – nemes alapelvéről, miszerint minél többet szeretne visszaadni annak a közösségnek, amelynek segítségével működik. E cégfilozófia jegyében az évek során több, az aktív és egészséges életmódot támogató tevékenységet, programot és mozgalmat támogatott, és 1999-ben Magyarországon is felépítette a Ronald McDonald Házat – amely „otthon távol az otthontól” – a világon a 200., Közép-Európában pedig az első volt. Miskolcon a McDonald’s Nemzetközi Gyermeknapján nyitja meg kapuit a második magyarországi Ház.

A termék

A McDonald’s sikerének „titka”, hogy termékei folyamatosan ellenőrzött körülmények között és mindig a legjobb és legfrissebb – jelentős részben hazai forrásból származó – alapanyagokból (valódi színtiszta marhahús, első osztályú csirkehús, minőségi sertéshús, valódi tengeri hal, friss tojás és tej, legkiválóbb burgonya, minőségi zsemle, friss saláta) készülnek. A McDonald’s rendkívül nagy figyelmet szentel annak, hogy a termékei a saját, rendkívül szigorú előírásain kívül az Európai Unió követelményeinek is megfeleljenek. Számára – naponta 200 ezer vendéget kiszolgáló étteremként – a legfontosabb cél az élelmiszer-biztonság és -minőség, valamint a higiéniai előírások betartása: az ételek előkészítésétől egészen a kiszolgálásig. Mindezt a szakértői csapata és a jelentősebb élelmiszer-beszállítókkal kialakított szoros, partneri együttműködés garantálja.

Az évek során a kiegyensúlyozott táplálkozás feltétlen híveként a legváltozatosabb – a legkülönfélébb vásárlói igényeket figyelembe vevő – ételekkel bővítette termékkínálatát: így éttermeiben az is mindig megtalálja a fogára valót, aki valóban farkaséhes és aki a vonalaira jobban oda szeretne figyelni. A McDonald’s igen büszke arra, hogy komoly és megbízható kapcsolatot alakított ki partnereivel: közösen gondolkodva igyekeznek a lehető legjobbat „létrehozni” a vendégek érdekében. A McDonald’s számára az is nagy öröm, hogy Magyarország legnagyobb munkaadói közé tartozik. Összesen mintegy 4200 fő számára biztosítja az állandó, bejelentett és megfelelően honorált munkalehetőséget, és a beszállítókon keresztül további mintegy 1200 főnek ad munkát.

Link: http://www.mcdonalds.hu

 


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 



Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia