Személyes információk:
Született: 1981. augusztus 16-án Magyarországon, majd kiköltöztek Egyiptomba. Énekesnő, gyakori médiaszereplő.
Szakmai előmenetel:
- 1997-ben, 16 évesen robbant be a köztudatba, A Fekete Vonat énekesnőjeként.
- 1997-ben megnyerték a Fila Rap Jam díjat, lemezszerződést kaptak.
- Az együttes producere Dopeman volt. Eleinte Ganxta Zolee és a Kartell előzenekaraként léptek fel.
- 1998. szeptember 30-án megjelent Fekete vonat című, első lemezük.
- A forró a vérem című dalukkal 6.-ak lettek az európai dalversenyen.
- L.L.Junior kiválása után Báró vette át a helyét.
- 1999. októberében jelent meg második lemezük, A város másik oldalán címmel. A címadó dal hatalmas sikert aratott.
- 2001. május 15-én megjelent harmadik albumuk, Harlemi Éjszakák címmel.
- Ekkor már Beat is kiszállt. Fatima és Báró maradtak, 2004-ben kiadták a Még várj albumuk, majd az együttes véglett feloszlott.
- Fatima Angliába, Londonba ment, pincérnőként dolgozott.
- 2012-ben, a The Voice című műsorban tűnt fel újra, ahol Caramel SZállok a dallal dalát adta elő, majd Caramel csapatába került. Sajnos az első élő showban ki is esett.
- 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjében a Nem baj című dallal indult.