Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Személyes információk:

Nagy Ferenc, művésznevén Nagy Feró 1946. január 14-én született Letenyén. Énekes, zenész, dalszövegíró, színész. A Beatrice és az Ős-Bikini frontembere volt. Nagy Feró


Csillagjegye bak.


Vidéken született, de már gyerekkorában  Budapestre költözött családjával. Eleinte egy kocsiszínben élek, majd átköltöztek egy Verőfény utcai pincelakásba.  Az ’50-es években édesapja hőszigetelő szakmunkásként dolgozott, majd kisiparos lett.


Kőbányán járt középiskolába a Szent László Gimnáziumba, de innen kirúgták. Később üzemmérnöki diplomát szerzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán.
 



Szakmai előmenetel:

1963 – 1970-ig a Richmond Heads, majd a Zárvatermok tagja. 1970-ben Csuka Mónikával alakította meg a Beatrice zenekart. Akkoriban ez volt az egyetlen női beat-zenekar. Nagy sikerük nem volt, a Gyere kislány, gyere című slágert leszámítva.


1978-ban újraalakított az együttest aminek frontembere lett és rock zenét kezdtek el játszani. Nem tartoztak a rendszer szolgálói közé, ezért Nagy Feró útlevelét be is vonták. 1981-ben már a zenészszervezetek is elhatárolódtak a zenekartól a vezetés kérésére, ezért feloszlott az együttes.


1981 – 1985 között az Ős-Bikini frontembere lett, amit ő alakított. D. Nagy Lajos váltotta az együttes élén Ferót.
1985 – 1987-ig szólista. Berger szerepét játszotta a Rock Színház Hair musicaljében.
1986-ban átdolgozta a Hamletet, amit 10 napon keresztül mutatnak be az egyetemi színpadon.
1987-ben újra megalakítja a Beatrice-t és most nagyobb sikereket érnek el.
1989-től a Garázs műsorvezetője. 1989-ben Állami Díjjal tüntették ki a sikeres műsort, majd 1992-ben megszűnik.
Ebben az időben a Musica Hungarica és a Rockkalapács munkatársa és műsorvezetője. A Ford Farlaine kalandjai című film szinkronhangja.
1990-ben köztársasági elnök jelölt.
1992-től a Magyar Rockszövetség társelnöke.
A rendszerváltás után MIÉP tag lesz.
1994-ben újra ÚJj Beatrice néven létrehozza a zenekart, de a sikerek nem jönnek a megváltozott stylus miatt.
1999-től kilép a MIÉP-ből és nem politizál többet.

 

2003-ban a Dalnokok ligája című televíziós zenei sorozatban zsűritag volt.
2004-ben kiadja válogatássorozatának első cd-jét, mely az Antológia címet viseli. 2005-ben kihozzák a 2. cd-t is.
2005-ben önéletrajzi könyve jelenik meg Boldog szép napok… címmel, melyben 1978 -1983 közötti élményeiről olvashatunk.

 

2007-ben Mándics Annával párban részt vett a Sztárok a jégen című sorozatban.
2008-ban a Hal a tortán, majd 2009-ben a Vacsoracsata című főzős sorozatban szerepelt.


2008-ban a PeCsában létrejön a 30 éves Beatrice buli. Feró sokat koncertezik ebben az időben.
2010-ben MTV Iconná választják. Megjelenik a Zoltán János és Oláh Tamás által írt Nagy Feró könyv.


2010 – 2012-ig, minden évben az [X-faktor]? tehetségkutató egyik zsűritagja és az énekesek mentora.


2011-ben Vidámság &Rock’n’Roll címmel megjelenik a Beatrice új korongja.
 

 

Zenekarok

  • Richmond heads, Zárvatermők (1963–1970)
  • Beatrice (1970–1976, 1976–1981 frontember, 1987– frontember)
  • Ős-Bikini (1982–1984 frontember)
  • Backing Group (1981)
  • Csiga-Biga (1982)

Albumok

  • Beatrice: Kisstadion '80 (Beatrice–LGT–Omega koncertfelvétel – 1980)
  • Bikini: Hova lett… (1983)
  • Bikini: XX. századi híradó (1984)
  • Hamlet, kisfokozat – Rockfeldolgozás (kislemez, 1986)
  • Hamlet – Rockfeldolgozás (1987)
  • Beatrice: Beatrice '78–'88 (duplalemez – 1988)
  • Beatrice: Gyermekkorunk lexebb dalai (1990)
  • Beatrice: Utálom az egész XX. századot (1991)
  • Beatrice: A Beatrice legjobb dalai (Koncertfelvétel – 1992)
  • Beatrice: Vidám Magyarok (1992)
  • Beatrice: Megkerült hangszalag (Betiltott dalok – 1979 – kiadás: 1993)
  • Beatrice: Ki viszi át (1996)
  • Beatrice: 20 éves jubileumi koncert (Koncertfelvétel – PeCsa – duplalemez – 1998)
  • Beatrice: Vakaroma (1999)
  • Bikini: Nagy Feró és az ős-Bikini: 1999. – PeCsa (Koncertfelvétel – 1999)
  • Európai Show Illúzió (2002)
  • Antológia (Válogatás – 2004)
  • Antológia II. – „B-oldalak” (Válogatás – 2005)

Nagy Feró közreműködésével készült albumok

  • István, a király (Rockopera – 1983)
  • Pokolgép - Totális metal (Szövegíró - 1986)
  • Pokolgép - Pokoli színjáték (Szövegíró - 1987)
  • Pokolgép - Éjszakai bevetés (Szövegíró - 1989)
  • Felkelő nap háza (Feldolgozás, Kormorán – 1992)
  • Igazságot Magyarországnak! (Nagy Feró & Waszlavik László – 1998)
  • 1956 Aki magyar... (Rockopera – 2001)
  • A nemzeti dal ünnepe (Nemzeti válogatás – 2002)
  • 100% blues (Blues-válogatás – 2003)
  • A Rockalbum – A magyar rock 16 nagy pillanata (Rock-válogatás – 2004)
  • Argó (Filmzene – 2004)
  • Fekete Bárányok 1980 (Koncertfelvétel – 2004)
  • Bocskai Szabadegyetem színpada (trianoni emlékműsor CD-je)
  • Négy mentor, 5 dal (Mentor Faktor, A felkelő nap háza) (2010)

Színészi munkássága
Színpadi szerepei

  • Laborc (Szörényi-Bródy: István, a király, 1983)
  • Berger (Hair musical, Rock Színház, 1985)
  • Hamlet (Hamlet rock-opera, Egyetemi színpad, 1986)
  • Önögész (Szörényi-Lezsák: Atilla, Isten kardja, 1992)

Filmszerepei

  • Ki beszél itt szerelemről? (1979)
  • Úgy érezte szabadon él (1979)
  • Töredék az életről (1980)
  • Pofonok völgye (1980)
  • István, a király (1983)
  • Céllövölde (1989)
  • A túlélés ára (1990)
  • Ford Fairlane kalandjai (1990) - Andrew Dice Clay szinkronhangja
  • Atilla, Isten kardja (1998)
  • Pol Pot megye punkjai (2000)
  • Argo (2004)


 


A szócikkhez társított címkék:
énekes , színész , X-Faktor , zenész







Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta