Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Személyes információk:

Pintácsi Alexandra, ismertebb nevén Szandi, 1976. július 7-én született Budapesten. Kétszeres EMeRTon-díjas énekesnő.Szandi


16 évesen ismerkedett meg a nála 16 évvel idősebb Bogdán Csabával, akivel 1999-ben összeházasodtak. Három gyermekük van: Blanka, Domonkos és Csaba.

Szeret lovagolni. Korábban galoppversenyeken is eredményesen szerepelt.


Az egész család vallásos.
 



Szakmai előmenetel:

1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepet kapott a Nyomorultak és a Bestiák című rockoperában. 13 éves korában 400 jelentkező közül megnyerte a Mini Tini popénekes-pályázatot.


1988-ban nővére egy koncerten megkérte [Fenyő Miklós]?t, hogy hallgassa meg húgát. Fenyő megtette és megtetszett neki Szandi hangja.

1989 novemberében Kicsi lány címmel megjelent első albuma, melyből hetek alatt 270 ezer példány fogyott. Ő lett a legfiatalabb magyar platinalemezes előadó. Gyakran jelent meg svájcisapkában, ami a védjegyévé vált.
1990-ben második lemeze is megjelent. Címe: Tinédzser l’amour. 250 ezer darab fogyott belőle. 1991-ben a saját életén alapuló film főszerepét játszotta el a Szerelmes szívek című filmben. Több mint 1 millióan látták a filmet abban az évben.


Összesen négy lemezt készített Fenyő Miklóssal, de 1993-ban kapcsolatuk véget ért. Ekkor Szandi 5 címmel feldolgozásalbumot készített, melynek Bogdán Csaba volt a producere.
Tizennyolc címmel 1994-ben Szikora Róbert írt neki lemezt. 1995-től Bogdán Csaba lett a lemezeinek producere és zeneszerzője.
1998-tól A Hotel Menthol musicalben a Fővárosi Operettszínházban Frufru szerepét játszotta. Vágó István oldalán az Azok a szép napok című vetélkedőműsor műsorvezetője volt.


1999-től rendszeresen feltűnt a Dáridó című tv-műsorban, időnként Galambos Lajos mellett műsorvezetőként is.
2000-ben Göncz Árpád Ezüst Érdemrend kitüntetéssel jutalmazta jótékonysági tevékenységéért.
 

Díjak

  • 1989: Az év ígérete
  • 1990: 2db Emerton-díj (Az év lemeze, Az év énekesnője)
  • 1990, 1991, 1992: Az év énekesnője
  • 1991, 1992: 2 db. Arany Zsiráf-díj
  • 1991: Arany Egér-díj
  • 1992: Victory Életműdíj
  • 2000: Köztársasági Elnöki Ezüst Emlékérem
  • 2008. március 15. Nagykáta város díszpolgári címe


Külföldi fellépések

  • 1991: Franciaország, Midem fesztivál
  • 1992–2008: Szlovákia
  • 1993–2006: Jugoszlávia, Szlovénia, Szerbia
  • 1994: Kanada, Németország
  • 1996: Mexikó
  • 1997: Ukrajna
  • 1997: Hong Kong (Midem fesztivál)
  • 1997–2008: Románia
     

Saját albumok

  • 1989 Kicsi lány
  • 1990 Tinédzser l’amour
  • 1991 Szerelmes szívek
  • 1992 I love you baby
  • 1992 Aranyos
  • 1993 Szandi
  • 1994 Tizennyolc
  • 1995 Szan-di-li
  • 1996 Bumeráng Party
  • 1997 Dancing flame
  • 1998 Azok a szép napok
  • 1999 Kedvenc dalaim
  • 2000 Dúdold a szív dallamát
  • 2002 Minden percem a szerelemé
  • 2003 Egyszer az életben
  • 2005 Tárd ki a szíved
  • 2006 Best of Szandi Remix 2006
  • 2009 Rabold el a szívemet


Válogatáslemezek, amelyeken megjelent

  • 1990 Pop Tari Top 5.
  • 1991 Pop Tari Top 6.
  • 1994 Mindannyian mások vagyunk
  • 1995 Bravissimo 2
  • 1996 Juventus Olimpia, Karácsonyi csillagok 1., Sláger Olimpia
  • 1997 Best of szerelem
  • 1997 Dance Party az Első Emeleten, Karácsonyi Csillagok 2.
  • 1996-97 Japán, Dél-Afrika, Thaiföld, Brazília, Dánia, Csehország
  • 1998 Bravissimo 5.
  • 1998-99 EMI újdonságok
  • 1999 Sztárcsengő
  • 2003 Mulass velünk
  • 2006 A nagy Rock'n Roll lemez
  • 2007 A nagy retro mix album
  • 2008 A nagy hazai házibulilemez folytatódik
  • 2011 BEST of 1992
  • 2011 BEST of 1996


Maxi kislemezek

  • 1995 Jódli dili
  • 1996 Bumeráng Party
  • 1997 Yodeling's On The Scene
  • 1998 Azok a szép napok
  • 1999 Vár a tánc
  • 2000 Dűdold a szív dallamát
  • 2002 Minden percem a szerelemé
  • 2003 Volt egy tűzszínű nyár
  • 2005 Tárd ki a szíved
  • 2006 Szerelmes szívek
  • 2009 Vándormadár


Külföldön megjelent Szandi CD-k

  • 1996 L'OREAL válogatás
  • 1996 Algarve EMI International
  • 1996 Boa Forma Dance Academy
  • 1996 Dance Mission
  • 1997 Dance Mania Japán
  • 1997 Dancing Flame
  • 1997 Yodeling on the Scene
  • 1998 Dance Mania


 



Egyéb tudnivalók:

2013-ban a Nagy Duett televíziós műsorban szerepelt.


A szócikkhez társított címkék:
énekes , zene







Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta