Már 2300 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Márkafelépítés:

Az Ulpius-ház Könyvkiadót 1998-ban hozta létre Kepets András. A kiadó nevét Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének hőseiről kapta. Az Ulpius-ház üstökösként robbant be a magyar könyvkiadásba: míg az első évben még csak 4, a másodikban már 22, a harmadikban 45 könyvet adott ki. Tavaly már nyolcvan fölött volt az Ulpius-kiadványok száma. A kiadó hamar felhívta magára a figyelmet egységes és vonzó arculatával, igényes kínálatával s a könyvek jellegzetes, messziről is felismerhető borítóival. Mindez szerepet játszhatott abban, hogy 2002-ben a könyvszakma döntése alapján az Ulpius-ház az Év kiadója lett.

 

Az Ulpius-ház sikerének titka elsősorban az általa kiadott könyvek összetételében keresendő: nívós szépirodalmi műveket és szórakoztató irodalmi alkotásokat ad ki, melyek szélesebb olvasókörre is számíthatnak. Kiemelt célközönségének tekinti a színvonalas szórakoztató könyveket kedvelő női olvasókat. Az úgynevezett Ulpius-arculat egyik jellemzője, hogy preferálja a szokatlan, különleges, helyenként tabudöntögető könyveket.

 

 

www.ulpiushaz.hu


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 



Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia