Az EFFIE díjat a New York-i Amerikai Marketing Szövetség (New York AMA) alapította 1968-ban. Megalapítása óta a díj a marketing és kommunikációs szakma egyik világszerte legkiemelkedőbb elismerésévé, a hatékony reklámozás szinonimájává vált. Saját megfogalmazásuk szerint "Az EFFIE az egyetlen olyan szakmai díj, amely a kreativitáshoz hozzárendeli a marketing- és reklámcélok megvalósításának sikerét is, azaz az egyetlen, amely a reklám mögötti valódi célt, az eredményességet díjazza." 44 éves története alatt kinőtte amerikai kereteit, jelenleg több mint 40 országban rendezik meg a kommunikációs és marketing szakma eme rangos versenyét.
Magyarországon 2012-ben 11. alkalommal hirdették meg a versenyt. Az évente növekvő számú pályázatok sorában idén is csúcs született, a 2011-es nevezésekhez képest 25%-kal több, összesen 126 pályamű érkezett, melyet elismert, vezető pozícióban lévő hazai reklám- és marketing szakemberekből, kutatókból és oktatókból álló szakmai zsűri értékel.
Kapcsolódó linkek: www.effie.org