Az IPTV kifejezést arra a rendszerre használjuk, amely képes fogadni és lejátszani olyan stream videotartalmat, amely internetprotokoll kötegek sorozataként lett kódolva. Aki valaha nézett videoklipet a számítógépén, már használta is az IPTV-rendszert, annak legteljesebb értelmében. Amikor a legtöbb ember IPTV-ről beszél, mégis inkább csak a hagyományos csatornák televízión történő olyan jó minőségű elérését érti alatta, ahol az emberekhez sima, nagy felbontású, késedelem nélküli kép érkezik.
Hogyan működik?
Először nézzük a kézzel fogható dolgokat: a készülék tetejére helyezhető doboz (az úgynevezett set top box, rövidítve STB), amely eddig a kábelvilággal biztosította a külső összeköttetést a nézők számára, most reneszánszát éli - az IPTV-rendszereknek köszönhetően. Az ilyen doboz az otthoni DSL vonalhoz kapcsolódik, és a kötegek újra összegyűjtését végzi egy koherens video-adatáramba (stream), amiből aztán dekódolja a tartalmat. Ugyanezt a feladatot természetesen egy PC is képes végrehajtani, de a legtöbb embernek még nincs egy állandóan bekapcsolt számítógép a tévékészüléke mellett - ennek köszönhető az STB nagy visszatérése.
A legtöbb videostream a telekom cég országos fejvégződésénél lép be a rendszerbe, ahol a hálózati tartalom a műholdakról betöltődik, és ha szükséges, dekódolásra kerül (gyakran MPEG-2 formátumba, bár lehetséges a H.264 és a Windows Media használata is). Itt a video-adatáramlat IP-kötegekre törik szét, és felmásolásra kerül a telekom cég maghálózatára, amely egy masszív IP-hálózat, és mindenféle más forgalmat (adat, hang stb.) is kezel a videó mellett. Itt mutatkozik meg először annak a nagy előnye, ha egy egész hálózatot birtoklunk a száraktól a tövekig (ahogy a telekom cégek), mert a szolgáltatási minőség (QoS) eszközök rangsorolni tudják a videotartalmat annak érdekében, hogy megelőzzék a jel késését vagy töredezését. A hálózat teljes kontrollja nélkül ez rázós vállalkozás, mivel az egyes operátorok nem mindig ismerik fel egymás QoS igényeit. Az egyik végponttól a másikig érvényesülő felügyelettel a telekom cégek folyamatosan garantálni tudják a megfelelő sávszélességet a jelek áramoltatásához, és ez a kulcs ahhoz, hogy a fogyasztók számára azt a "működik" élményt nyújtsuk, amelyet a televíziókészülékeiktől elvárnak.
A videostreamet egy úgynevezett helyi iroda fogadja, amelynek feladata, hogy továbbítsa azokat a kanapén ücsörgő emberkékhez. Ezekben az irodákban adják hozzá a szolgáltatási mixhez a helyi tartalmat (tévécsatornákat, reklámokat és megrendelt videotartalmat, azaz VoD-ot), de ez az a pont is, ahol az IPTV middleware (az operációs rendszer és az alkalmazások együttműködését biztosító szoftverek) elhelyezésre kerül. Ez a szoftvertárhely kezeli a felhasználói jogosultságokat, csatornaváltási kezdeményezéseket, számlázást, VoD-kéréseket stb. - alapjában véve az összes unalmas, ám szükséges infrastruktúrát.
Minden, a műsorkínálatban megtalálható csatorna egy időben, multicast rendszerben jut el az országos fejállomástól a helyi irodába, ahol ez nyilvánvalóan forgalomtorlódást okoz. Az "útszűkület" a helyi DSL-csomóponton jön létre, amelynek a kapacitása közelről sem teszi lehetővé, hogy egyszerre tudja továbbítani az összes elérhető csatorna tartalmát. A kábelrendszerek képesek lennének erre, mivel a sávszélességük 4,5 Gbps közeli, míg a legújabb ADSL2+ technológia is maximum csak a 25 Mbps kapacitást éri el (és ez a sebesség gyorsan csökken, ahogyan távolodunk a DSLAM- {DSL-hozzáférés sokszorosító} ponttól).
Akkor hogyan lehetséges több száz csatorna tartalmának továbbítása az IPTV-előfizetőhöz DSL-vonalon keresztül? Egyszerűen: egyszerre csak néhányat küldünk neki. Amikor a felhasználó programváltást kezdeményez az STB-n keresztül, a doboz nem "hangolódik rá" a csatornára, mint egy kábelrendszer esetében. (Valójában olyasmi, hogy "hangolás", nem is létezik már: az STB csak egy egyszerű IP-adatfogadó készülék.) Ehelyett az történik, hogy a doboz az IGMP (IP-csoporttagsági protokoll) használatával vált csatornát, és így egy másik multicast csoporthoz csatlakozik. Amikor a helyi irodához ez az igény megérkezik, az ellenőrzi, hogy a felhasználó jogosult-e az újabb csatornához való hozzáférésre, azután úgy irányítja a helyi iroda adatforgalom-megosztóit (router), hogy az adott nézőt hozzáadja a csatorna disztribúciós listájához. Így lehetségessé válik, hogy a helyi irodából a DSLAM-ponthoz és tovább a felhasználóhoz csak azokat az adatokat kelljen továbbítani, amelyhez ő abban a pillanatban a hozzáférést kéri.
(...)
Forrás
Nate Anderson: An introduction to IPTV (ArsTechnica.com, 2006. március 12. vasárnap, http://arstechnica.com/guides/other/iptv.ars)