A kommunikáció mindig kontextusban jön létre. A kontextus jelentése szövegalkotás esetén szövegkörnyezet, a kulturális közeg, amelyben az üzenet létrejön, közvetítésre, majd befogadásra kerül.
Alapvető kontextusok:
a) interperszonális (két ember közötti)
b) csoportos (néhány ember)
c) közéleti (klasszikus retorika alaphelyzet: szónok szól nagyobb hallgatósághoz)
d) tömegkommunikációs (elektromos/nyomtatott médián keresztül)
e) kultúrközi (két kultúra között zajló kommunikáció esetén)
Jakobson-féle modell (1960) egyesíti a korábbi, lineáris és a háromszögletű kommunikációs modellek sajátosságait. Ebben a modellben jelenik meg először a kontextus mint önálló elem.
A modell ábrája és magyarázata többek között itt található: http://www.aber.ac.uk/media/Documents/S4B/sem08c.html
A modell elemeihez egy-egy funkciót rendel:
-
a kommunikátorhoz az affektív (érzelmi) funkciót;
-
a befogadóhoz a konnotatív funkciót;
-
a kontextushoz a referenciális (ok-okozati) funkciót;
-
az üzenethez a poétikus funkciót;
-
a kontaktushoz a fatikus funkciót;
-
a kódhoz a metanyelvi funkciót.
