Már 2434 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés




Szakmai előmenetel:

Újságíró, az ELTE bölcsész karán végzett, 2006-ban tért vissza Magyarországra.

 

Ezt megelőzően a BBC-nél dolgozott Londonban, ahol főként dokumentumfilmeket és politikai háttérműsorokat készített. "Megtanultam a kamerát kezelni és elvégeztem néhány túlélőtanfolyamot. A BBC külpolitikai szerkesztősége veszélyes vidékekre küldött, olykor inkognitóban. Megjártam többek között Koszovót és Zimbabwét. Irakban négy hónapot töltöttem, a háborút is beleértve, amikor a kuvaiti sivatagon át az angol gyalogsággal vonultam Baszráig" mesélte erről az időszakról Antónia, akinek a haditudósítók közül egyedüliként sikerült bejutnia az angol hadsereg sivatagi főhadiszállására.

 

Mészáros Antónia angliai televíziós munkájával párhuzamosan publikált a hazai írott sajtóban is, egyik írásáért 2005-ben Minőségi újságírásért-díjat kapott. 2006-ban kétéves kutatómunka után könyve jelent meg az európai uniós csatlakozást követően nyugatra vándorolt kelet-európai munkavállalók életéről. Pályafutását most az MTV-nél folytatja, ahol eddig részt vett A szólás szabadsága és a Pulitzer-emlékdíjas Az Este című műsorok szerkesztésében, a Záróra című produkcióban pedig [műsorvezető]?ként is láthatták a nézők.

 

 



Kapcsolódó információ:

TVR-hét cikke a Stop.hu-n:

Kalandvágyból lett műsorvezető Mészáros Antónia

Mészáros Antónia díjazott cikke

 

mészáros antónia mtv

Szponzorált linkek


Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia Webfazék
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia mindenki szakácskönyve

 


Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta