Bezár [x]
Már 2490 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Átalakulóban van a média, így a hírközlés is. Mindez napi szinten, - hosszabb távon pedig - akár egzisztenciálisan is érinti, érintheti jelen cikk (újság)íróit. Látszólag ugyanis egyre kevesebb ember igényli a tényeken nyugvó és széleskörű tájékoztatást. Vagy lehet, hogy igényelnék, de egyre kevesebben hisznek benne, hogy ilyen valóban létezik – mondhatnánk: egyre kevesebben bíznak benünk, és ők is egyre kevésbé. A hírfogyasztás motivációja mindinkább a szórakozás, a valóságból való kilépés (lásd még: bulvár) vagy akár a vallott nézetekben való megerősíttetés. Így válhatnak az újságírókból kvázi "illuzionisták", akik nem a valóság lehető legpontosabb feltárásán, rögzítésén, továbbadásán dolgoznak, hanem különböző alternatív valóságokat kreálnak, mutatnak be. Rosszabb esetben abban segítenek, hogyan ne kelljen szembenézni a világnézetünkbe nem illő valóságszeletekkel….Ez a folyamat kölcsönhatásban áll azzal a jelenséggel, ami a hagyományos nyomtatott médiumok eltűnését (jó esetben internetre költözését), a (szakmai, szerkesztői kontroll nélküli) blogok és egyéb civil újságírói fórumok elterjedését, illetve az "erőfeszítés nélkül fogyasztható" videótartalmak számának az írott szöveges tartalom rovására történő növekedését is eredményezi. De mi lesz a hírírás hagyományos iskolájának a képviselőivel? Kihalnak, mint az andoki vöcsök? 

 

 

Mindenek előtt. Újságíróként a valóságot próbáljuk minél pontosabban bemutatni úgy, hogy a műfaj határain belül az szórakoztató is legyen. De legalábbis tanulságos. Ez a feladatunk.

 

A felvezető öt témát érint, miközben a szakmánk iránt aggódik.

1. Ma már egyre kevesebben igénylik…

2. Bulvárosodás, önmegerősítés

3. Újságírók = illuzionisták

4. A nyomtatott sajtó vége

5. Jönnek a blogok!

 

Azért nem igénylik, mert nagy tömegben nem mutatjuk meg nekik, hogy valójában mit is kaphatnának. Ezt a szöveget Borókai Gábor is szerzi, de akkor is ideírom: erre az egyik legjobb magyar példa a Heti Válasz sikere. Létrehoztak egy modern, konzervatív hetilapot és folyamatosan növelik a példányszámukat, ma már 20 000 felett járva. Kiderült, hogy van rá igény. (Nem tökéletesek ők sem.)

 

A mi feladatunk az igények teremtése. A korlát és nehézség számos: piaci kényszerek, politikusok, kis magyar oligarcháink és leginkább tehetségtelen és megkeseredett kollégáink. De ettől kihívás.

 

És persze nem igaz, hogy ne lenne igény az információkra, sőt: minden eddiginél nagyobb mennyiségben fogyasztjuk őket, sokkal többen, sokkal többfélét. Az interneten, a tévécsatornák százain, a gombamódra szaporodó magazinok, kiadványok tömkelegében mindenki megtalálja, ami őt érdekli. Csak hát az úgynevezett „komoly”, „megbízható”, „klasszikus” újságírásnak egyre kevesebb alkalom jut, hogy a hangzavarban felkeltse ezt az érdeklődést. Egyre kevesebb az idő, hogy megszolgálja a bizalmat – és ha valamiért elveszítette azt, akkor egyre ritkábban kaphat új esélyt. Nincs mese, érdekesnek kell lenni, eredetinek, fontosnak – és szeretnék hinni benne, hogy igenis hitelesnek. Hogy nem csak a közös elfogultságokra lehet sikert alapozni. Ha úgy vesszük egy ilyen igazi gatyafelkötős versenynek akár kifejezetten jótékony hatása is lehetne … akár ki is hozhatná belőlünk a legjobb teljesítményeket. De ha nem, miért nem? Tartok tőle, hogy számunkra Magyarországon gyakran ott kezdődik a kihívás, hogy elszakadjunk attól a napirendtől, amit a politikusok, spin doktorok, pr menedzserek próbálnak ráerőltetni a sajtón keresztül a társadalomra. Márpedig az emberek nem hülyék, látják a nyomtatós ló kilógó lábát, amint végigvonszolja magát az elé fektetett sínen.

 

Mégsem csak magyar jelenség, hogy a közmegítélésben alig állnak jobban az újságírók, mint a politikusok. Innen, a technika fejlődésével már tényleg csak egy ugrás volt a trónfosztásunk. Ma már nem csak, hogy nem egyedül mi oszthatjuk az észt, de gyakran még mi szaladhatunk a cybertérben hamarabb megfogalmazódott és sokszor relevánsabb gondolatok vagy kérdések után. Nem biztos, hogy ez ciki, és az sem, hogy elsöpör minket. Szerintem ellenkezőleg. Ha tudunk élni vele, akkor óriási segítség, hogy jobban végezzük a munkánkat.

 

Meglehet, naivnak látszom, de azt remélem, hogy a most nyakunkba szakadt válság nem csak a pénzügyi világnak, nem csak a politikusoknak, de nekünk, médiamunkásoknak is igen jót fog tenni. Felébredhetünk Csipkerózsika álmunkból, bár nem királyfi-csókkal, de kupán vágással. Mert míg a világ hitte már, hogy eldobható a klasszikus PR-szlogen, s jót nem kell tenni, csak jókat kell mondani, addig a mi szakmánk is csak festette az eget. Adta el az eladhatatlant, a romlottat, a minősíthetetlent, s állította róla, hogy sosem volt még annál jobb. (Mondjuk így, szórakoztatott…) Nem másért, az életet adó hirdetési bevételért, a támogatásért, a pillanatnyi jobb létért. És valljuk be töredelmesen, hogy a sokat kárhoztatott pénzügyi lufi fújásában a médiának is komoly a felelőssége! Ne gondoljuk hogy nem tettünk, és nem teszünk meg még mai is mindent azért, hogy valódi teljesítmények helyett vagy velük egy sorban emlegessünk, ünnepeljünk nulla értékű produkciókat, ripacsodkodást, s valóságként tüntessünk fel előre legyártott, hazug történeteket. Egy világ véget érni látszik, de legalább is lelepleződött. Vagy őszintébb korszak következik, amikor a hírfogyasztók is sokkal inkább figyelnek a hiteles médiumokra és személyiségekre, (hiszen aki egyszer megüti magát, darabig szeretné kerülni a hasonló megpróbáltatásokat), vagy még őszintétlenebb, hazugabb idők jönnek, még kimódoltabb sztorikkal, még több átveréssel. De nem kell hozzá jósnak lenni, hogy belássuk, abból mi következik.

 

Az újságírás a demokrácia része, amíg ez van Magyarországon, addig a szakmánk miatt sem aggódunk. A blogok és civilek pedig csak segítenek. Témákat hoznak a média számára, ellenőrzik és számon kérik, amit az újságírók elfelejtettek. Többek között  saját magunkat is. Enélkül ugyanis nem jutunk előbbre, nem tudunk egyre jobb minőséget létrehozni és ezáltal igényeket teremteni. Viszont az internetes nyilvánosság anoním, instant és ellenőrizetlen jellegében hatalmas veszélyek is rejlenek. Ezért lesz mindig szükség ránk is. Szükség van újságíró szakmára, etikai és módszertani normákra, megbízható forrásokra, folyamatos elemzésekre, hogy ki, mikor, mit rontott el vagy csinált mesterien. Ez segíthet az igényteremtésben és ezért a munkánk mellett ennek a létrehozása is feladatunk. Ha ezt elvégeztük nyugodt szívvel mehetünk nyugdíjba, újságíróként.

 

„Ki a lófaszt érdekel ma már a helyesírás, Józsikám?" – ezt kérdi tőlem az általam tisztelt, sőt szeretett kolléga. Nyugtatni akar, telve jó szándékkal, ugyanis épp azon hörgök portálunk egy cikke láttán, hogy a mellett hosszú , mert amúgy mást jelent, hacsak nem freudista stílbravúr. (Jut eszembe: „Szerkesztő úr, ez most stílbravúr, vagy sima faszság?" – érdeklődött tőlem pár éve kedvenc korrektorom, Máté-Tóth Zsuzsanna úrnő egy zűrös mondatom láttán. Kézcsókom utólag is.)

 

Hadd kérdem, kollégák: érdekel még valakit a helyesírás?

Meg a szórend. Meg a szóismétléstelenség.

Meg a mondat simogatása.

Meg az, hogy ne csak a történetig jussunk el, hanem az emberig is.

---

Ja, a fenti bevezetőt javítottam: a motiváció rövid i. :)


A wiki-kísérlettel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat az Újságíróként fogok nyugdíjba menni, avagy kihalás előtti faj az újságíró? fórumába várjuk!



Kiemelt támogató









Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia Jógapédia Webfazék
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
póker szabályok,
stratégiák
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve

 


Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta