Márkafelépítés:
A BrandTrend Kőszegi András média és marketing szakújságíró és tanácsadó által létrehozott médiavállalkozás, amely az általa 1993-ban alapított BrandTrend Kommunikációs Tanácsadó Bt. tevékenységbővítéseként fejlődött ki. Elemei 2011-ben a 2004-től üzemeltetett weboldal (a Brandtrend.hu és a felelős vállalati kommunikációról szóló 2010-ben indult klón, a külön márkázott [Socailbranding.hu]?) és hírlevelek, a Gazdasági Rádióban 2011 augusztusáig bezárólag 8 éven keresztül futó rádióműsor (az ezután készülő interjú-hanganyagok a weboldalon érhetőek el), valamint szervezett kerekasztal-beszélgetések és konferenciák.
A BrandTrend - ahogy az a nevéből is következik - erősen fókuszál a márkázással kapcsolatos kérdésekre. Megfogalmazásuk szerint: "a média, a marketing és a reklám a globális gazdaság egyik legjelentősebb húzó ágazata. A mai fogyasztói központú társadalomban az orientációs rendszer alap eleme a márka. Ennek ismerete ugyanúgy fontos a szakmában dolgozóknak, mint a fogyasztóknak.
Az egyre telítődő piacokon nagy szükség van a márkázásra a fogyasztók, és az üzleti ügyfeleknek szánt termékek és szolgáltatások körében is. Egyre több vállalat és vállalkozás ismeri fel a márka alapú kommunikáció előnyeit a kizárólag értékesítést támogató kommunikációval (promóció) szemben.
A fogyasztók reklámellenes magatartásának fokozódásával a mennyiségi elérés helyett egyre fontosabb és hatékonyabb a minőségi bevonás. Nagyobb szerepet kap az, hogy a közönség hogyan és milyen motivációkkal használja az adott médiaeszközöket. Így kedvezőbben gondolkodnak a megjelenő márkákról is."

Kapcsolódó információk:
Kapcsolódó hivatkozás:

