Cenzúra

A latin censura, (vizsgálat) szóból származik – eredetileg írás­művek ellenőrzését jelenti.

A szabad véleménynyilvánítási jog hatalom (politikai vagy vallási) általi korlátozásának eszköze.

A nyilvánosságnak szánt közlemények, információk tartalmi ellenőrzése elsősorban politikai, vallási, világnézeti, erkölcsi szempontokból.

A cenzúra típusai

• Előzetes (preventív) - a megjelenés előtti ellenőrzés, hozzáférés, terjesztés megakadályozásával.
• Utólagos (represszív) - megjelenés utáni ellenőrzés, szankcióként büntetés, a kiadott mű megcsonkítása, betiltás.
• Öncenzúra - amikor a szerzők a szankcióktól tartva a cenzúra szabályait ismerve, azokat betartva alkotják műveiket.

Fajtái

• Politikai cenzúra: valamely politikai erő (vagy az azzal összefonódó egyház) akadályozza, bünteti a hatalmi pozícióit fenyegető információk, vélemények nyilvánosság elé tárását. 
• Üzleti cenzúra: ha egy nagyvállalat gazdasági fölényével visszaélve gátolja meg a rá nézve kellemetlen információk közlését. 
• Társadalmi cenzúra: a Noelle–Neuman hallgatási spirál szerint a társadalom elszigeteli azokat, akik az általánoshoz képest deviáns nézeteket hangoztatnak, ezért azok inkább csendben maradnak, akik véleményükkel kisebbségbe szorulnak. 

Az ellenőrzés fajtái

• Alkalmi
• Állandó jellegű
• Nyílt
• Titkos
• Törvények által szabályozott - Ilyenkor cenzori hivatalokban hivatásos cenzorok végzik az ellenőrzést.

A cenzúra értelmezése

A szűk értelemben vett cenzúra a politikai hatalom által felügyelt információáramlás, mely elsősorban a diktatórikus, abszolutikus berendezkedésű államok jellemzője. Az információkat, az emberek véleményének, nézeteinek irányítását rendszerint nemzetbiztonsági, közérdek, vagy "jó ízlés" sérthetetlenségére való hivatkozással teszik.

A demokratikus berendezkedésű államokban is létezik egyfajta cenzúra a fent említett érdekekre hivatkozva, de az bizonyos társadalmi megegyezésen alapul, törvényekben rögzített módon (pl gyermekek védelméről szóló törvényben, nemzetbiztonsági törvény alapján bizonyos iratok titkosításával), társadalmi képviselet (például parlament) ellenőrzése mellett történik.

A cenzúra a legtöbb demokratikus fejlett államban a sajtó, [eletronikus sajtó]?, internet, és művészeti ágakban gyakorlatilag megszűnt, kivételt képez ez alól a filmművészet, ahol a mai napig cenzúrabizottsági vizsgálat előzi meg a filmek forgalomba hozatalát. A bizottság által kifogásolt részek kivágása után kerülhetnek csak piacra ezen alkotások.

A cenzúra története

A cenzúra már az emberi civilizáció hajnalán megjelent. Már az ógörög időkben létezett bizonyos tabunak minősített témák cenzúrája. Szókratész görög filozófust már I. e. 399-ben halálra ítélték tanításai miatt, aki szerint a [szólásszabadság]? azon felül, hogy az egyik alappillére a demokratikus köztársaságnak, alapelvárás is egy közösségben. 

A világvallások alapműveiben (például a Bibliában és a Koránban is) megtalálható a helytelen gondolatok terjesztésének tiltása. 

A római birodalom idején az arisztokrácia teljes szólásszabadságot élvezett, azonban az alsóbb néprétegek véleménnyilvánítása felett is ők uralkodtak, súlyosan büntetve azt, aki az övéktől eltérő véleményt alkotott. Később a birodalom növekedésével kénytelenek voltak a szólásszabadság elméletét alkalmazni, egyetlen kikötésük csak az uralkodó tiszteletére vonatkozott. A kereszténység elfogadása (313-ban) után vezették be a vallási cenzúrát, majd 469-ban megjelent a Gelasius pápa által összeállított tiltott könyvek listája. Az első évezred vége felé Kínában keletkeztek az első évezred cenzori intézmények.

A 13. század idején IX. Gergely pápa vezette be az inkvizíciót, amely fél évezreden keresztül volt a vallási cenzúra eszköze. A könyvnyomtatás feltalálása után, annak elterjedésével megnyílt a lehetőség az előzetes cenzúrára. A nyomdászoknak le kellett adni a kéziratot a cenzornak, és ha az engedélyezte, csak akkor kerülhetett nyomtatásba, ezzel létrejött a (első sorban vallási) cenzúra folyamatos működése. 

A római inkvizíció 1559-ben adta ki a  tiltott könyvek első jegyzékét (Index librorum prohibitorum), majd Szent Pius pápa 1571-ben létrehozta az Indexkongregációt (Congregatio indicis), mely a tiltott könyvek indexének összeállításával foglalkozó hivatal volt. Az inkvizíció által 1948-ban kiadott utolsó lista körülbelül 4000 könyvet tiltott, eretnekség, erkölcstelenség, szexuális szabadosság, politikai inkorrektség vádjával. 

A 17. században bevezették a világi cenzúrát is.

A 18. századi forradalmak céljai közt említhetők meg az egyenjogúság, vallásos elnyomás elleni harc és a szólásszabadság követelése. A nagy polgári forradalmak (Francia, Angol) követelték először a cenzúra eltörlését, a teljes szólásszabadságot, [sajtószabadság]?ot. Először Németalföldön szüntették meg a cenzúrát (1609). A Nagy Francia Forradalom kinyilvánította ugyan a sajtószabadságot, de a cenzúrát véglegesen csak az 1848-as forradalmak hatására törölték el Európa nagy részén.

A 20. század elejére a nyugati államok felismerték, hogy az emberek véleménye, vallása szubjektív, így azt befolyásolni nem lehet és nem is szabad.

Az Oroszországban kialakuló kommunista rendszer viszont az addigiaknál jobban igyekezett korlátozni a szólásszabadságot. A Szovjet vezetés olyan mértékű cenzúrát vezetett be, ahol még az akár nemzetközileg ismert, elismert írókat is büntettek, bebörtönöztek, száműztek. Például Alekszandr Szolzsenyicin-t (irodalmi Nobel-díj 1970), vagy Andrej Szaharovot (Nobel Béke-díj 1975.). Az 1980-as évek végén a Szovjetúmióban ahogy a többi szocialista országban is előbb enyhült a cenzúra, majd a rendszerváltozás után gyakorlatilag megszűnt.

A cenzúra Magyarországon

Magyarországon az első cenzúraintézkedéseket a 14. században a protestantizmus ellen hozták. Akkoriban a cenzúra gyakorlatilag csak a vallással kapcsolatos könyveket vizsgálta. A felvilágosodás korában, majd a reformkorban a Habsburg cenzúra már nem csak vallásos, hanem politikai témájú írásokat is vizsgált, tiltott be. Az 1848. március 15.-i forradalom egyik első követelése volt a cenzúra eltörlése és a sajtó felszabadítása, ami csak a kiegyezés után valósult meg.

A két vh. között korlátozott, a két vh. alatt szigorú cenzúra működött. (Elsősorban háborús időszakban, de békeidőben is külön területe a cenzúrának a katonai cenzúra, mely az adott ország katonai titkainak védelmét szolgálja.)

Az 1948-1989 közötti időszak kommunista cenzúrája a Szovjet alapelvekhez hasonló volt. 1963-ig a totalitarizmus időszaka volt, annak egyik tulajdonságaként a szólásszabadság teljes felügyeletével. '63-'71 között reformista, majd '78-ig reformellenes irányultságú időszak következett. 1979-től a rendszerváltásig folyamatosan "puhuló" diktatúra idején a szólásszabadság is egyre nagyobb fokú lett.

Magyarországon 1986-ig nem létezett sem [sajtótörvény]?, sem [cenzúratörvény]?, hiszen ez utóbbi a sajtószabadság korlátozását jelentette volna, ami a külföldi államok felé még a formális sajtószabadság látszatát sem tudta volna biztosítani.

Ebben az időben a cenzúra a lapkiadóknál, színházakban, könyvkiadóknál, lemezkiadónál ott voltak a párt emberei, akik az ott készült műveket figyelték, ha sérülni látták a pártérdeket, vagy a vezetők érdekeit jelentették azt. A letiltástól egyéb retorzióktól való félelem az embereket önkorlátozásra serkentette, ezzel teremtve meg az öncenzúrát. A [Magyar Írószövetség]? 1981-ben követelte a cenzúratörvény bevezetését hogy világosak legyenek a harátok, mert az öncenzúra roppant nehézzé teszi az írók, újságírók életét.

Az állampárt a sajtót, a színházat, a szépirodalmi kiadványokat, a filmet, de még a könnyűzenét is propagandaeszközként használta. Például újságíró csak olyan lehetett, aki tagja volt a Magyar Újságírók Szövetségének (ez a szervezet a párt kéziirányítása alatt állt), vezetőként, ismert személyiségként pedig csak párttagok válhattak.

A '80-as évek elejétől szerveződött meg az ellenzéki sajtó, ami nem hivatalos lapokban, hanem házi nyomtatásban készült kiadványokban, úgynevezett [szamizdat]?okban (illegális kiadványokban) terjesztette nézeteit. Íróit, sokszorosítóit, terjesztőit igyekeztek ellehetetleníteni, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelni, megfélemlíteni, bebörtönözni. A rendszervátáshoz közeledve a reformista pártvonal hatására egyre szabadabbá vált a légkör, majd az 1990-es szabad választások után kialakult egy lényegesen demokratikusabb rendszer.