Már 2300 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Márkafelépítés:

A Cif súrolószerek pályafutása az '50-es évek végén kezdődött, amikor a folyékony súrolószerek még nem terjedtek el széles körben. A Cif alapanyaga eredetileg egy egészen más jellegű kutatás eredménye volt, ugyanis a kutatók véletlenül egy folyékony halmazállapotban is stabil összetételre leltek. A '60-as években évek teltek azzal, hogy a technológiát alaposan tanulmányozzák és tökéletesítsék. Ennek végeztével a folyékony súrolószer a boltokban is megjelent (elsőnek Franciaországban), a vásárlók és a háziasszonyok azonban ekkor még nem fogadták töretlen lelkesedéssel ezt az újítást.

 

A hatvanas évek végére azonban már a fogyasztók is felfedezték a Cif folyékony súrolószerek nagy előnyét, hogy a por állagú súrolókkal szemben nem karcolják a felületeket, és a nehezen eltávolítható szennyeződésekkel is könnyedén elbánnak. A '70-es években a Cif súrolószerek egész Nyugat-Európában elterjedtek. A márka többféle variánsban is megjelent, a termékmódosításoknak, finomításoknak köszönhetően.

 

A kilencvenes években a termék összetételének módosításával sikerült elérni, hogy tisztító hatása még erősebb legyen. A további folyamatos fejlesztések pedig az ezredfordulóra egy még sűrűbb, modernebb, mégis hatékony súrolószert eredményeztek. A fogyasztói igényeknek való megfelelés igénye vezérelte az újabb termékfejlesztést. A súrolókrémek erejét ma már kényelmesen használható spray formátumban is megtalálhatják a háziasszonyok.

 

Link

www.cif.hu
 

 


 


Képbe akarsz kerülni? (x)

Május 24-én megteheted: az 5 éves Enter!Digital digitálismarketing élménykonferencia idei fő témája a SCREEN CULTURE jelenség. Mottó: „Nézz a képernyők mögé, a fogyasztóid már rég másképp nézned rád!”

Előadók: Rick Falkvinge (Pirate Party, WikiLeaks), AOL, HBO, Heineken, neo, Bónusz Brigád, Gerendai Károly (Sziget), Pálfi György Fassbinder-díjas rendező és még sokan mások. Este zárkörű ingyenes filmbemutató (Final Cut – Hölgyeim és Uraim!), majd gesztenyéskerti party. Kattints a kedvezményes jegyekért: www.enterdigital.hu.

 

 

 



Kiemelt támogató




Kigondolta és létrehozta








Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia