Céginformáció:
Alapítás és az első évek
Az Akció Művészeti Propaganda és Ügynöki Kft.-t 1988-ban Angyalosi László újságíró alapította néhány barátjával – köztük Fábry Sándorral, Kalmár Péterrel és a Coopex Kisszövetkezettel. Az eredeti tervek szerint a cég színházi merchandisinggal foglalkozott volna, de 1990-ben mégis a reklámszakma lett a fő profiljuk. A profilváltáskor Angyalosi kivásárolta a cégből az alapítók nagy részét, és új tagként, az akkoriban, szabadúszó szövegíróként tevékenykedő Geszti Péter csatlakozott a reklámügynökséghez.
A cég növekedése
A cég már az első években is nyereséges volt, annak ellenére, hogy – saját bevallásuk szerint - a szakmát autodidakta módon sajátították el. Az első igazán komoly ügyfele, a Postabank megszerzése után sikerük megállíthatatlannak bizonyult. Árbevételük 1995-től tartósan 1 milliárd forint feletti, leginkább a Postbank megbízásainak köszönhetően. Geszti tulajdonrésze időközben a kétszeresére növekedett, mivel a pénzintézettel kialakított szoros viszonyból rendkívüli hitel-lehetőségekhez jutott hozzá az ügynökség. 1999-ben a Postbank nem hosszabbította meg egyéves megbízásukat, ám ekkorra már az Akció az egyik legismertebb magyar reklámügynökséggé nőtte ki magát, és olyan ügyfelekkel dolgozhatott, mint a Westel Mobil Rt. (ma T-Mobile), a [Béres]? Rt. és a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt. (Pepsi). Bár az 1999-es év veszteséges volt az Akció számára, de 2001-től helyzete stabilizálódott.
Mivel a kreatívigazgatóként dolgozó Geszti a napi operatív munkából való fokozatos visszavonulást tervezte, ezért ez a menedzsmentet is érintette. Ezzel is összefüggésben, ugyanazon tulajdonosi körrel, de már más tulajdonarányokkal (Geszti 1/3-ados arányra növeli tulajdonrészét) megalakították az Akció Reklámügynökség Szolgáltató Kft.-t, majd 2002-ben ide telepítették át üzleti tevékenységeiket az eredeti cégből, ami innentől vagyonkezelő cégként működött az ingatlanok és tárgyi eszközök vonatkozásában.
2004-ben egyesült az Akció és a Nexus reklámügynökség, így megalakult az új, Akció-Nxs Kft. néven futó cég, melynek fő tulajdonosa továbbra is Angyalosi volt. Geszti üzletrésze maradt egyharmados, a Nexus volt tulajdonosa, Horváth Attila pedig 11%-os részesedést mondhatott magáénak. A cég fennmaradó üzletrésze két régi akcióshoz, Kuti Katához és Sefcsik Yvette-hez tartozott. Az új ügynökséghez került az Akciótól többek között a T-Mobile, az [OTP Bank]?, az RTL Klub, a [Danubius Rádió]?, a [Szerencsejáték Zrt]?. és az [Antenna Hungária]?; a Nexustól pedig az Argosz Biztosító, a [Panasonic]?, az Akzo Nobel, a Villeroy & Boch és mások; a Carlsberget már az egyesülés után nyerték el. Ezáltal létrejött a magyar tulajdonban lévő egyik legnagyobb full-service kreatívügynökség. Főbb tevékenységeiket a TV reklám, a közterületi (óriásplakát, citylight, építési háló), a sajtóhirdetés, valamint a PR/BTL megoldások képezték.
Változások
2006-ban Geszti Péter – a sok díj és a reklámszakember személyéhez ragaszkodó megrendelők ellenére is – úgy gondolta, hogy kiszáll a reklámiparból, és inkább a szabad alkotásnak él.
Különösen nehéz idők vártak így a gyakran csak „Geszti reklámcégeként” emlegetett Akcióra, főleg mivel időközben Angyalosi László is kiszállt az operatív munkából, és már csak mint tulajdonos volt jelen a cég életében. Összességében közel öt évig keresték Geszti utódját a kreatívigazgatói poszton. A Nexus-szal való egyesülést követően Gesztit Horváth Attila, (szakmai nevén Füge) helyettesítette, aki két év közös munka után teljes egészében átvette a kreatívigazgatói feladatokat. Az ügyvezető Molnár-Sefcsik Yvette lett, akit miután ő szülési szabadságra ment, átmenetileg ismét Angyalosi váltott.
Szintén kihatott az ügynökség megítélésére, és a korábbi előnyökből hátránnyá vált az a tény, hogy Geszti (már 98-tól) az SZDSZ-nek adott kommunikációs tanácsokat, majd 2002-ben a liberális párt kampányát tervezte ("üvegzseb", "Lop Stop" stb.), amit követően megjelentek az Akció-Nxs ügyfélkörében olyan állami cégek, mint a [Szerencsejáték Zrt.]? vagy a [Malév]?.
2010 augusztusában a cég teljes változáson ment keresztül-új tulajdonosi szerkezetet, új ügyvezetőt és új profilt kapott, és az addigi Akció-Nxs nevet is felváltotta az Akció 360.
Baldaszti Péter kivásárolta a régi tulajdonosokat, a cég ügyvezető igazgatója pedig rövid ideig Ménesi Zsolt, majd Baldaszti lett. Az új tulajdonos és menedzser a tulajdoni körében lévő Raspberry Kft.-t beépítve, illetve a Büro1012 Kft.-vel összeköltöztetve, bővítette az Akció szolgáltatásait, amivel biztosítani kívánja, hogy 360 fokos kommunikációt, új szolgáltatási portfóliót tudjon kínálni ügyfeleinek.
A váltáskor kiadott kommüniké szerint Kuti Katalin és Horváth Attila is a cégnél maradtak, Geszti Péter pedig stratégiai tanácsadóként segíti a menedzsment munkáját. Ezzel szemben csak Horváth maradt egy ideig a cégnél, amit nem sokkal később elhagyott, saját, egyszemélyes cégét megalapítva, magával víve korábbi - az Akció 360 egyik utolsó megmaradt - ügyfelét, az Aldit.
2011 elején a szinte teljesen kiüresedett ügynökség leigazolta [Nyéki Attila]? [kreatívigazgatót]? és [Misinszki Ákos]? operatív ügyvezető igazgatót, akiknek korábbi cége, a Conness Communication beolvadt az Akció 360-ba.
Tevékenység:
Jelenlegi ügyfelek: Magyar Telekom (2011. tavaszáig élő szerződés), Honda.
Egyéb adatok:
Kapcsolódó linkek
http://www.akcionxs.hu (hamarosan Akcio360.com)
BÜRO1012 creative pr agency - http://buro1012.com/
Raspberry works: http://raspberryworks.com